Fontos jogszabályváltozás: Keresse fel szakértőinket!

Az L-Tender Zrt szakértői csapata egy hamarosan hatályba lépő jogszabályi változásra szeretné felhívni ügyfelei illetve az érintett szervezetek, gazdasági társaságok vezetőinek figyelmét, különös tekintettel a módosítás adatvédelmi és adatbiztonsági jelentőségére.

Az Európai Parlament és Tanács irányelvet fogadott el az uniós jogot sértő cselekmények, visszaélések  magánszektorban vagy közszférában dolgozó bejelentő személyek általi bejelentéséről.

Az Irányelv akként érvényesül a magyar jogban, hogy a tagállami jogalkotónak annak rendelkezéseit – az abban kifejezetten meghatározott eltérési lehetőségek alkalmazása mellett – első alkalommal 2021. december 17. napjáig kell átültetni a magyarországi jogba, mely jogi aktus ezidáig nem született meg.

Az érintett szervezeteknek és vállalkozásoknak fel kell készülni a visszaélés bejelentő rendszer kötelező működtetésére.  Ki kell alakítani a bejelentő rendszer eljárási szabályait, az etikai kódexeket, szabályzatot, illetve a biztonságos bejelentést lehetővé tevő szakrendszert kell bevezetni. A szóbeli bejelentések telefonos bejelentését is ide értve, szabályozni kell, hogy ki, milyen eljárásrendben intézi a bejelentéseket, a telefonos bejelentés rögzítésre kerül, vagy nem, a szóbeli /személyes, telefonos bejelentés/ dokumentálására hogy kerül sor, mik ennek az etikai, magatartási szabályai. Ezt követően készülhet el az adatvédelmi dokumentáció, majd kerülhet bevezetésre a rendszer.

Az jogszabályi változás végrehajtására ezidáig nem került sor, tehát jelenleg még csak az biztos, hogy a magyar jogalkotónak 2021. december 17-ig jogszabályt kell alkotnia erre. Az uniós irányelv szerint a 250 főt meghaladó foglalkoztatotti létszámmal működő cégeknek s szervezeteknek a magyar jogszabály megalkotását követően ilyen rendszert kell működtetni.  Ennek hatálya még kérdéses, az is elképzelhető, hogy a kihirdetést követően azonnal, vagy rövid felkészülési időt  1-2 hónap  enged  a jogszabály.

A végleges rendszer konkrét kialakítását megelőzően mindenképpen érdemes megvárni a konkrét magyar szabályozást, de az alapvetően az irányelvben írtakat fogja megerősíteni. Érdemes felkészülni/végiggondolni a lehetőségeket, hogy ne december végén kelljen kapkodni. Cégünk nemcsak az adatvédelem kapcsán, hanem a rendszer kialakítása kapcsán is segítséget tud nyújtani!

Scroll to top