Megfelelő adatvédelemmel megelőzhető a személyiséglopás

Négy éve keresett személyiségtolvajt vettek őrizetbe a budapesti nyomozók. Az ukrán nő ellen nemzetközi körözés volt érvényben, Lengyelországban bukott le.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya 2017-ben indított nyomozást, mert a gyanú szerint külföldi csalók, magyar állampolgárok személyes adataival visszaélve ígényeltek magyar útlevelet a Kormányhivatalnál.Az adattolvajok profi módon dolgoztak, lopott információkkal támasztották alá a kérelmüket, majd megvesztegettek egy hivatalnokot is, aki kiadta a személyiségtolvajok fényképével ellátott új okmányokat az “ elveszettnek” hitt útlevelek helyett.

A rendőrség a korrupt ügyintézőt hamar lebuktatta, de  nem volt könnyű dolga a nyomozóknak, hiszen az útlevelekben az egyetlen valós adat az igénylő fényképe volt, ez alapján kellett megkeresniük a csalásban résztvevő bűnözőket. A most elfogott ukrán nő esetében azért volt egyszerűbb a helyzet, mert csalás miatt más országok hatóságai is körözték, eredeti nevén, de az arcát nem változtatta át. 

A bűnöző azt állítja tízezer Eurót fizetett a hamis személyiséget tartalmaz okmányokért, amikkel négy évig sikerült bújkálnia. Az INTERPOL szerint ma már csak egy ellopott személyiséggel lehet elbújni a rendőrség elől, amit a legkeresettebb bűnözők még egy plasztikai sebészeti eljárással is meg tudnak erősíteni. Az ellopott adatok eredeti tulajdonosa meg csak akkor jön rá, ellopták a személyiségét, amikor reggel kommandósok törik rá az ajtót, hiszen az ő adatai alapján kerestek egy gyanúsítottat. 

Szakértőink szerint ha valaki nem vigyáz kellő alapossággal a személyes adatainak biztonságára még belső ember sem kell a személyiséglopáshoz. 

A személyazonosság-lopás teljesen új életet kapott a digitális korban, és adataink értékes árucikké váltak, amelyek pénzzé tehetőek és felhasználhatók csaló tevékenységek elkövetésére. Elég csak egy hackert megkeresni, sokkal könnyebb, mint találni egy megvesztegethető adminisztrátort. A hacker által megszerzett adatokkal könnyű előállítani egy hamis okmányt, de még egy valódit is, a profi hackerek olyan hátteret tudnak biztosítani a személyiség lopással, ami még a hivatalnokokat, a számítógépes rendszereket is meg tudja téveszteni. 

Az  adatvédelemmel foglalkozó cégek és hatóságok statisztikái szerint a személyes  adatokkal való visszaélések napi rendszerességűek, és az összes támadás mögött a személyazonosság-lopás áll, amely az incidensek  65%  -át és a feltört adatrekordok több mint 3,9 milliárdját okozta csak tavaly a világban.

Nagy üzletté vált, amely a becslések szerint évi  5000 milliárd Euróba ( !!! ) kerül a világgazdaságnak,  a személyazonosság-lopás áldozatainak száma csak az elmúlt évben 57%-kal nőtt. Ha a bűnözők megszerzik valaki nevét, címét, telefonszámát vagy banki adatait, akkor ezt az információt felhasználhatják a személyazonosság ellopására és csalásra. Általában ezeket az információkat számlák nyitásához, hiteligényléshez használják fel, vagy akár jogosítványt vagy útlevelet is megkísérelnek szerezni ezen ellopott adatok felhasználásával. Előfordulhat, hogy a bûnözõk nagy mennyiségû információt gyűjthetnek be banki kivonatokból vagy papíralapú dokumentumokból, de egyre inkább az interneten keresztül juthatnak hozzá a felbecsülhetetlen értékű adatokhoz.

Hihetetlen, hogy a bûnözõk mennyi információt tudnak kinyerni a közösségi média platformjairól, vagy milyen könnyen könnyítjük meg a fiókunkba való behatolást, ha olyan jelszavakat választunk, amelyeket perceken belül feltörhetnek. Erős jelszavak, a közösségi oldalak rendszeres adatvédelmi beállításai, a kéretlen elektronikus levelek megnyitás nélküli törlése, a nyilvános wi-fi kerülése, a bankszámlakivonat rendszeres ellenőrzése, biztonságos webhelyek, adatvédelmi szoftverek használata segíthet megelőzni az adatlopást.

 

 

Scroll to top