A kórházakban, egészségügyi, rekreációs intézményekben is kiemelt hangsúllyal kell ügyelni az adatvédelemre-adatbiztonságra!

Adatlopással kezdődtek a súlyos sérüléseket okozó támadások.

Adatvédelmi törvénysértés is szerepel a vádpontok között a szélsőséges nő ellen indított perben. Drezdában, Berlinben s Magdeburgban is követett el jogsértéseket az a 26 éves német ápolónő, aki legalább öt éves, letöltendő börtönbüntetésre számíthat. 

A most kezdődő drezdai tárgyalás elsőrendű vádlottja a 26 éves berlini Lina E. a magdeburgi orvosi egyetem hallgatójaként diákmunkában ápolónői szolgálatot vállalt éjszaka Németország több városának egyetemi kórházában is. A szélsőséges baloldali, anarchista csoportokkal szimpatizáló nő éjszakánként illegálisan lépett be a klinikák számítógépeinek betegnyilvántartó rendszerébe, majd ezen keresztül az érintett betegek személyes adatait, többek közt lakóhely nyilvántartási jegyzékeit is megszerezte. A nyomozás adatai szerint 419 alkalommal kért le adatokat, 339 esetben sikerült letöltenie jogellenes módon információkat. 

Lina E. nem vaktában keresgélt: A betegnaplókban kifejeztten olyan személyek adataira vadászott, akik a német jobboldal pártjaihoz, aktivistáihoz tartoztak. Nagy valószínűséggel egy már korábban, máshonnan  ellopott tagsági adatbázis tartalmát vetette össze a klinikák nyilvántartásával. A megszerzett információkat baloldali csoportosulásoknak juttatta el, de saját négytagú anarchista sejtjének is megtartott néhány ellopott adatot. 

Az Állami Bűnügyi Rendőrségi Hivatal (LKA)  nyomozói titokban rögzítették az utolsó kórházból ellopott adatok átadásakor elhangzott beszélgetéseket, így jutottak a veszélyes csoport nyomára.  Lina E. és csapata, a magát “september rtf” néven hívó csoport  hat esetben hajtott végre a klinikákról ellopott adatok alapján támadást vállalkozók ellen, de  megvertek egy csatornatisztító munkást és egy ingatlanértékesítéssel foglalkozó nőt is, csak azért, mert azok a legális, németországi kormányzó párt aktivistái voltak. Az egyik áldozatot úgy megrugdosták, hogy arcán a csontokat fémlemezekkel kellett pótolni. A támadásokban az adattolvaj tevőlegesen is részt vett, ő buzdította brutalitásra társait, nácinak bélyegezve meg az áldozatokat.

Az L-Tender Zrt. adatvédelmi szakértői szerint a németországi példa is bizonyítja, mennyire fontos a konzekvens, jogszabályokhoz igazodó, azokat kivétel nélkül,  következetesen végrehajtott adatvédelmi stratégia és technika kialakítása.  Egy jól működő, biztonságos adatvédelmi és adatbiztonsági rendszer alkalmazása, az előírások maximális betartása lehetetlenné teszi, hogy bárki illetéktelen módon jusson hozzá egy vállalkozás vagy egy intézmény adataihoz, vagy akár ügyfélköre, partnerei adatbázisához.

Ráadásul a kórházak, egészségügyi és rekreációs szolgáltatások személyügyi nyilvántartási rendkívül sok adatot tartalmaznak, hiszen a gyógyításhoz, sürgősségi ellátáshoz, az életmentő orvosi segítséghez mindent tudni kell a páciensről: Az egészségügyi adatok mellett az  elérhetőségeit,  munkahelyét, kapcsolattartóinak címét, telefonszámokat, olykor még az autója rendszámát is, mellyel behajthat a klinika területére. 

A német klinikák egészségügyi adatbázis rendszere rendkívül sebezhetőnek bizonyult. A személyes információk  jogellenes megszerzése miatt az adattolvaj ellen indított per mellett a kórházak személyiségi jogi keresetek százaira számíthatnak, hiszen hatalmas a felelősségük abban, hogy a sértettekről olyanok kezébe kerültek szenzitív információk, akik ezeket felhasználva súlyos törvényszegéseket követtek el.  Az adatvédelem ma már a személyes és az ipari biztonság egyik alappillére, annak felügyeletéhez  az adatvédelmi-biztonsági rendszer kialakításához speciális szakértelemmel, jogi háttérrel rendelkező, garanciát biztosító szakértőket kell megbízni!

Kövessen minket!

Még több cikk:

Kommentár: Vigyázz az intim szférádra!

Új rovatunkban a hét legérdekesebb, adatvédelem, információbiztonság, GDPR és compliance témában megjelent cikkeit  az L-Tender Zrt. szakértői elemzik. Dr. Molnár Gábor vezérigazgató, cégünk adatvédelmi szakmai

Milliós megtakarítást hozhatnak a pontos adatok !

  Adatgyűjtéssel elemezhetik a sofőrök vezetési szokásait : Személyre szabott továbbképzést kaphatnak a teherautó-és buszvezetők az adatok alapján! Egy ilyen adatelemzés havonta egymillió forintos megtakarítást